#Oxygen Wellness







Kamuméter: Az I. kerületi polgármester és az úszni vágyó kerületi gyerekek
 

Kamuméter: Az I. kerületi polgármester és az úszni vágyó kerületi gyerekek

Ismét jelentkezik Kamuméter rovatunk. Döntse el Ön, mennyiben kamuztak politikusaink, amire az országgyűlési választás közeledtével egyre nagyobb az esély! Nagy Gábor Tamás Budapest I. kerületének fideszes polgármestere 2010-ben még többször kijelentette, az Oxygen Wellness megépüléséből a kerület gyermekei fognak profitálni. Ön szerint így lett?

hvg.hu hvg.hu



 

"Új vigalmi negyed"? – Lázongó civilek ostromolják a budai elit-szórakozóhelyet

Lázonganak a legnagyobb budai zöldterület, a Tabán megmentéséért küzdő civilek a park közepére épített wellnessközpont és szórakozóhely ellen. A helyi lakosok szerint az éjjel is nyitva tartó terasz annyira hangos, hogy nem tudnak aludni tőle, ráadásul az Oxygen elé tervezett parkoló „sebet ejtene” a parkon. A szórakozóhely zajszintméréssel próbálja lezárni a vitát, az önkormányzat pedig fogadkozik, hogy nem tervez parkolót. Az iratok és egy polgármesteri levél viszont mást mutat.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Kitiltott mozgáskorlátozott fiú: válaszolt a wellnessközpont
 

Kitiltott mozgáskorlátozott fiú: válaszolt a wellnessközpont

Azonnal jelezniük kellett volna az édesapának, hogy speciális igényű gyermekének fogadására nincsenek felkészülve és nem tudják azt megoldani – írta közleményében az a wellnessközpont, ahol korábban sajtóbeszámolók szerint úgy bővítették ki a játszóház házirendjét, hogy speciális igényű kisgyerekeket ne kelljen befogadni. Az esetre egy beteg gyerek édesapja hívta fel a figyelmet.

hvg.hu hvg.hu


125 milliót fizetett az I. kerület egy ingatlanrészért, csak éppen Mészáros Lőrinc koktélbárja van a helyén?
 

125 milliót fizetett az I. kerület egy ingatlanrészért, csak éppen Mészáros Lőrinc koktélbárja van a helyén?

Létezik egy Orbán Viktor hivatalára néző, tetőteraszos közösségi rész az Oxygen Wellness fitneszközpontban, amit az I. kerületiek használhatnának? Csak éppen nem is tudják, hogy ezt 125 millió forintért „megvette” az önkormányzat? A budavári önkormányzat szerint ez a helyzet, csakhogy amikor elmentünk megkeresni ezt a köztulajdont, végül Mészáros Lőrinc Skybar nevű koktélbárjánál kötöttünk ki. A hvg360 által megszerzett bizonyítékok alapján csak az biztos, hogy az építési engedély rejtélyes módon eltűnt, a kerületi iskolásoknak ígért tanuszodából semmi nem lett, és azt a kosárlabdapályát sem találtuk sehol, amit az Oxygen Wellness üzemeltetőjének kellett (volna) építenie.